KOMPLEX

MOZGÁSTERÁPIA

BEMUTATKOZÁS

Somogyvári Kata vagyok, két fiatal felnőtt gyerek és két négylábú anyukája.

Szociológusként végeztem az  Eötvös Loránd Tudományegyetemen, deviancia szakirányon, majd munkaügyi területen kamatoztattam a tudásomat, de igazán sosem éreztem magaménak a szakmát.

2014-ben találkoztam a Delacato terápiával, és hamar felébredt bennem a vágy, hogy én is dolgozhassak fejlesztőként. Láttam, ahogy egy gyerek a fejlesztés segítségével eljutott  A-ból Zs-be, és teljesen magával ragadott a folyamat.

Pár év múlva elvégeztem egy gyógypedagógiai asszisztensi képzést, majd felvételiztem gyógypedagógia szakra a Széchenyi István Egyetemre. Ezzel egy időben otthagytam a munkaügyet, és elhelyezkedtem egy olyan iskolában, ahova sajátos nevelési igényű gyerekek járnak.

Az egyetemet 2023 nyarán fejeztem be, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon. Innen egyenes volt az út a korábban Delacato terápiaként említett, ma már új nevet viselő, komplex mozgásterápia képzésig.
A saját élmény által szenvedélyesen hiszem, hogy a megfelelően megválasztott mozgásterápia életeket változtat meg. A gyereken keresztül teljes családok életét  fordíthatja át, temérdek nehézséget előzhet meg.

Az ember kétkedve nézi a tornagyakorlatokat, és eleinte nem igazán hiszi, hogy ennek bármi értelme lenne. Aztán jönnek a jelek, hogy márpedig van.

Nagy szeretettel várom a hozzám forduló családokat, egy gyümölcsöző közös munka reményében.
© Copyright 2024